Állatasszisztált terápia

Tevékenységeink között fontosnak tartjuk, hogy olyan élményekkel tegyük színesebbé a gyerekek mindennapjait, amik mindamellett, hogy egy életre szólnak, hozzájárulnak szellemi fejlődésükhöz is.

Ennek a kezdeményezésnek az egyik eleme a „Lovas Élménynap”.

Lovasok között nemzedékek óta tényként kezelt jelenség, hogy a lovak érzékenyen reagálnak a velük foglalkozó ember belső világára. Egyfajta tükröt tartva képesek a felszínre hozni érzelmeinket, félelmeinket, gátlásainkat. Gyakran hallhatjuk, hogy a lovak gyógyító, terápiás hatással rendelkeznek. Az állatokkal való interakció sokféleképpen befolyásolja a gyermekek fejlődését. Segít a döntéshozatal, a következetesség, az összetett érzelmek és a nonverbális kommunikáció megtanításában, fejlesztésében.

Ezeket a program során játékos, készségfejlesztő formában, a fokozatosság elvét szem előtt tartva a gyerekek megtapasztalhatnak. A program elemei: Agility, akadály pálya, ügyességi verseny,

Programjainkat partnereinkkel közösen bonyolítjuk, fél napos / egynapos illetve táborok formájában.

Kutyajó kalandok” nevű programunk során a gyerekeknek lehetősége nyílik kiképzett terápiás kutyákkal való találkozásra. A velük töltött idő segít legyőzni a félelmeiket, megtanítja őket, hogyan bánjanak az állatokkal tisztelettel, fejleszti az ügyességüket és nem utolsósorban játékos formában közelebb engedhetik magukhoz ezeket a csodálatos teremtményeket. Fél napos programjainkat partnereinkkel közösen bonyolítjuk le.

„Egy napunk a farmon” nevű programunk keretein belül szeretnénk a gyerekek számára olyan emlékezetes programot biztosítani, ahol betekintést nyerhetnek egy farm/tanya életébe, az állatok gondozásába, ahol mutathatjuk nekik mennyi felelősséggel és munkával jár a gondozásuk és milyen odaadásra, elhivatottságra van szükség a napi feladatok ellátásához.

Eddigi foglalkozásaink során felfigyeltünk rá, hogy nagy érdeklődést mutatnak az állatok iránt. A közelükben sokkal türelmesebbek, felelősségteljesebben tudnak viselkedni és érzéseiket is könnyebben kifejezik. Már egy fél napos program után is észrevehető, hogy a gyerekek jobban megnyílnak nekünk, könnyebben kezdeményeznek beszélgetést, és szívesebben jelentkeznek önként az egyes feladatokra.

Szeretnél te is segíteni?

  • Adományoddal segíthetsz, hogy minél többen megtapasztalhassák az állatokkal való interakció jótékony hatásait.
  • Vegyél részt önkéntesként programjainkon